OB kvalifikációs verseny és Budenz Kupa |
|
2018.11.26. 08:59 |
Szombaton a Budenz József Iskolában rendezték a Budenz Kupát, mely egyben kvalifikált a 6. országos bajnokságra. A 19 fős mezőnyből 6 jutott az OB döntőbe, melyre az aktuális nranglista alapján 14 helyet már kiosztottak.A mieink közül PAvelka Zoltán Érdről és Poór József PAksról vett részt a versenyen. Pavelka a csoportból 3. helyezettként jutott tovább a 12-es rájátszásba, Poór Tanárúr a 13. helyért folytathatta, melyet meg is nyert! Pavelka a 11. helyen zárt, így nem lesz aresos versenyző az OB döntőn.
|
1. Nyilt Crokinole EB - Egyéniben, párosban és +60-as kategóriában is ott voltunk |
|
2018.05.05. 21:58 |
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a budapesti Tárogató úton az első nyílt európai crokinole versenyt. 10 országból 60 versenyző vett részt az eseményen. Itt volt KAnadából a páros világbajnok, de indiai versenyző is érkezett. A párossal kezdtünk. A Poór - Pavelka páros sok döntetlent ért el, többször csak kicsi hiányzott a sikerhez. Nem jutottak a felsőházba. Végül a 21-22. helyen zártak. Poór József érdekelt volt a 60 év felettieknél. Az eredményhírdetésnél a bronzérmet vehette át.
Vasárnap a nyílt kategóriában sem sikerült a felsőházba jutni egyiküknek sem. Mindketten a 30-36. hely között végeztek.
|
Ranglista - Pavelka már a 37. helyen |
|
2018.04.16. 22:48 |
|
I. Európai Nyilt Crokinole Bajnokság - Rajtlista, páros, +60 és női |
|
2018.04.12. 08:25 |
|
I. Európai Nyilt Crokinole Bajnokság - Rajtlista, nyilt egyéni |
|
2018.04.12. 08:23 |
|
I. Európai Nyílt Crokinole Bajnokság - Leadtuk a nevezést |
|
2018.04.06. 22:41 |
Elküldtük nevezésünket az I. Európai Nyílt Crokinole Bajnokságra. A nyilt egyéni versenyben Poór József és Pavelka Zoltán indul, a párosban a Poór-Pavelka páros. A 60 év felettieknél Poór József és idősebb Molnár Benjámin.
|
III. Ister-Granum Crokinole Kupa |
|
2018.03.28. 22:41 |
Párkányban került megrendezésre, 22 versenyző gyűlt össze határon innen és túlról. Kemény mezőny sereglett össze Érd, Paks, Budapest és Párkány környékéről az esztergomi versenyzőkön kívül.
Hangulatos helyszínen, jó hangulatban zajló egyéni verseny volt.
A vége kemény döntőtt hozott.
Dobogósok:
NYÍLT VERSENY
I. Kacskovics András - Budapest
II. Erős Norbert - ESZTERGOM / egyben Legeredményesebb Ister-Granum térségi játékos
III. Salamon Dóra - Budapest / egyben Női kategória I. hely
GYERMEK
I. Kacskovics Balázs - Budapest / egyben legeredményesebb újonc játékos
II. Illyés-Rataj Álmos Ákos - Budapest
III. Béni Bálint - ESZTERGOM
NŐI
I. Salamon Dóra - Budapest
II. Lacza Zsuzsanna -Párkány
III. Rataj Szilvia - Budapest
Gratulálunk mindenkinek!
Köszönjük a nemes küzdelemeket és a jó hangulatot!
Visszavárunk ősszel mindenkit!
|
Következő verseny |
|
2018.03.22. 13:44 |
|
A legfrissebb ranglista |
|
2018.02.22. 19:25 |
Az ARES Kupa utáni legfrissebb ranglistán versenyzőink többségét a 2. oldalon, azaz a 41-80. hely között kell keresni. Legjobban PAvelka Zoltán áll, ő a 44. helyezett.
|
A Magyar Crokinole Szövetség facebook oldaláról |
|
2018.02.13. 19:07 |
Első alkalommal zajlott nyílt ranglistás egyéni crokinole verseny Érden, az Ares HC sportklub rendezésében. Az egyesület vezetője Pavelka Zoltán már több mint egy éve rákattant pöckölős sportágunkra, ami azért is elismerésre méltó, mert számos más „egzotikus” sportágban (floorball, gyeplabda, minigolf, bocsa, ballhockey, frizbi stb.) való rengeteg érdekeltsége miatt próbál időt fordítani erre is, mind a játék, mind a szervezés tekintetében. Most se rajta múlt, hogy a vártnál jóval kevesebben jöttek el a hazai rendezésű versenyre Érdről, pedig sokkal többen is játszanak itt crokinole-t. Reméljük előbb-utóbb valamennyi vidéki helyszínen egyre jobban értékelik majd a potenciális versenyzők puszta megjelenésükkel a helyi szervezők és a szövetség erőfeszítéseit, hogy „házhoz hozzák” versenyeket, mely által egyre népszerűbb, egyre magasabb színvonalú lehet a sportág országszerte.
Nagyon kellemes és kulturál/is/t helyszínen, a Magyar Földrajzi Múzeum nagytermében zajlott az esemény, mely előtt a kiállításokat is megtekinthették a résztvevők, utána pedig kávézhattak is a reptéri váróban a Kanadába induló gépre várva... :) 18 fővel, két csoportban. kezdődött a korongcsatározás a giga-méretű vándorserlegért, s bár a ranglista élmezőnyéből 3-4 ember is hiányzott, gyengének azért nem nevezhetjük a mezőnyt a maga 305-ös ponterejével.
Az újoncok közül a Paksról érkezett Poór József testnevelő tanár úr volt a legmeggyőzőbb, be is jutott a felső házi rájátszásba, s vele remélhetőleg bővül majd az Európa Open 60+ -os mezőnye is, melybe momentán 4 versenyzőnk lenne érdekelt.
A gyerekek mezőnyében kezd visszatérni az élet Kollár Domába, aki az utóbbi versenyek bukdácsolása után most a bajnok Kádár Istvánt is meglepte egy meccsen, s végül összesítésben 7. helyével nyerte a kategóriát.
Salamon Dóra a női kategória legjobbjaként hajszál, azaz 1 pont híján a legjobb négy közé jutott a fiúk közt is, senki nem mehet biztosra ellene… Ugyanakkor örülnénk persze, ha a női mezőny is bővülne, erősödne tovább.
A legjobb négy között a min. 9 pontig tartó két elődöntőben egy sima (Kádár I.- Móczár B. 10:2) és egy nagyon szoros és izgalmas (Berzlánovich K.-Rimár Zs. 11:9) meccs után a bronzérmet Móczár Balázs nyakába akasztották.
A végül is papírforma szerint kialakult döntőben pedig a bajnoki címvédő Kádár István most kicsit többet hibázott, így a verseny egyetlen veretlen játékosa, a magabiztosan és jól játszó Berzlánovich Krisztián jó taktikával és megérdemelten érte el első kupagyőzelmét (11:7) eddigi rendszeres dobogós helyezései után. Gratulálunk a legjobbaknak és minden lelkes résztvevőnek, köszönjük a szervezők munkáját, valamint jó böngészést kívánunk a frissült ranglistában, mely a februári pontszámcsökkenések miatt igencsak megbolydult és március 24-ig lesz érvényes… Addig ugyanis nem lesz újabb egyéni verseny, viszont március 4-én vasárnap délelőtt a kiváló hangulatú Restro Puskin kávézóba várunk mindenkit egy baráti páros-versenyre az április végi Európa Open-re való felkészülés jegyében.
|
Az első érdi korongcsata |
|
2018.02.10. 22:39 |
Sikerrel rendeztük meg Érd első crokinole versenyét, az ARES Kupát. 18 versenyző ült asztalhoz 2 csoportban. Csoportonként 5-5 versenyző jutott a középszakaszba, ahol a másik csoport továbbjutóival játszottak. Csoportbeli ellenfeleik elleni eredményt tovább vitték. A lgjobb 4 közé Berzlánovich Krisztián, Kádár István, Móczár Balázs és Rimár Zsolt jutottak. Az elődöntőben Berzlánovich, Móczárt, Kádár pedig Rimárt verte. A döntőben nagy csatában 11-7-re Berzlánovich nyert Kádár ellen. A 3. helyért Móczár győzte le Rimárt.
Csak egyetlen ponttal maradt le a négyes döntőről a legjobb hölgy versenyző, Salamon Dóra. A 7. helyen végző Kollár Domonkos volt a legjobb junor. Poór József aki először indult crokinole versenyen a 10. helyen zárt.
A 11-14. helyért zajló körmérkőzést Retkes Attila nyerte Illyés-Rajtaj Álmos Ákos előtt. 13. Pavelka Zoltán lett.
A 15-18. helyért szintén körmérkőzést játszottak. Legjobban id. Molnár Benjámin szerepelt, így ő lett a 15.
|
Az aktuális ranglista |
|
2017.12.20. 20:41 |
|
II. Garázs Kupa 2017.12.17. |
|
2017.12.20. 10:40 |
Az idén is lesz Garázs Kupa! Béni bácsiék garázsában december 27.-én 14 órától lesz a nagy korongcsata. Aki szeretné megfosztani a tavalyi bajnok Krencz Dórát címétől, vagy csak kipróbálná a játékot, szórakozna egyet, jó társaságra vágyik, annak ott a helye!
|
I. Női Crokinole OB |
|
2017.11.20. 21:51 |
I. NŐI CROKINOLE OB
1. Salamon Dóra - Budenz Korongcsata Klub Bp.
2. Karli Dóra (j) -Budenz Korongcsata Klub Bp.
3. Argyelán Viktória - Esztergom
4. Kovács Rita - 13. ker Bp.
5. Rataj Szilvia - Budenz Korongcsata Klub Bp.
6. Krencz Dóra - Ares HC Érd
7. Szittner Dóra - Budenz Korongcsata Klub
8. Ványi Matild - Ares HC Érd
9. Schönberger Zsófia - Sárvár
10. Szilasi-Bazsó Borbála (j) - Budenz Korongcsata Klub
|
Nemzetközi Crokinole verseny Budapesten |
|
2017.09.05. 23:12 |
|
Az őszi versenyek tervezett időpontjai |
|
2017.09.05. 23:05 |
szeptember 24. Bp. Budenz iskola
október 7. Esztergom
október 28. Kanizsa Kupa - Nagykanizsa
november 18. OB - kvalifikációs verseny Bp.
november 25. Amatőrverseny a Társasjáték Olimpián Bp. Lurdy Ház
december 2. Országos Egyéni Bajnokság döntő, Bp MOM
|
Korongcsata bemutató Pitvaroson |
|
2017.06.17. 22:49 |
Ha már Pitvaroson jártunk vittünk magunkkal crokinole táblát is és tartottunk egy kis bemutatót. Szabályismertetés és pár menet játék után a helyiek vették át a tábla melletti helyeket és kicsik-nagyok élvezték a korongcsatát.
|
Páros Magyar Bajnokság - Három párossal vettünk részt |
|
2017.04.22. 22:49 |
A MOM Kultúrházban rendezték ma a III. Crokinole Páros Magyar Bajnokságot. Egyesületünk idén alakult szakosztálya először vett részt magyar bajnokságon. 3 párossal érkeztünk a versenyre. A 17 nevező pár véletlenszerűen játszott 6 ellenféllel szemben az alapszakaszban. Innen a legjobb 8 közé, vagy a helyosztó csoportokba lehetett kerülni. A mezőny nagyon erős volt, láthattuk, hogy van még sok tanulni valónk. Legjobban az Id. Molnár Benjámin-Pavelka Zoltán páros szerepelt, ők a 13. helyen végeztek. A Ványi Matild-Ványi Roxána páros nyerte a legjobb női párosnak járó különdííjat.
|
Itt a friss ranglista |
|
2017.04.15. 00:12 |
A Magyar Crokinole Szövetség kiadta a legfrissebb ranglistát. Ezen a legjobb érdi versenyző Pavelka Zoltán a 37. Idősebb Nolnár Benjámin a 46. Krencz Dóra az 55. helyen áll.
|
A korongcsata.hu írása az esztergomi versenyről |
|
2017.04.14. 23:24 |
Újabb rekord dőlt meg Esztergomban az I. Ister-Granum amatőr kupán. Az egyéni verseny 32 indulója mellé még további 5 versenyző csatlakozott a páros versenyhez, így igazán komoly mezőnyt kellett navigálnunk szervezőként, de természetesen mindenre fel voltunk készülve. Az esztergomi Játékkunyhó baráti körén és a környékbeli települések játékosain kívül az érdi Ares Klub és a fővárosi Budenz Korongcsata Klub versenyzői is megcélozták az érmes helyezéseket, s igazságosan el is osztották azokat egymás között. 10 táblán 5 csoportban indult a verseny, ebből a 10 éven aluli gyerekek külön kategóriában versengtek. Nagyon jól kellett játszania annak, aki a továbbjutást jelentő 1-2. helyet el akarta érni. Ez teljesen újonc versenyzőknek is sikerült, sőt a legjobb 4 közé is bejutottak ketten közülük. A budapesti bronzmeccsen Retkes Ábel nagy csatában győzött újonc, de nagyon jól játszó apukája, Attila ellen, a döntő pedig végre olyan hangulatban zajlott, amire már régóta vártunk. Sok néző, feszült figyelem, a körök végén biztatás, a meccs végén elismerő taps… Erre rá is szolgáltak a versenyzők, az érdi Krencz Dóri kis híján visszahozta a meccset két elrontott kör után, de a végig jó formában játszó hazai újonc, Vodicska Ferenc végül ezt a meccset és ezzel a versenyt is nyerte. Dóri a női bajnoki címmel vigasztalódhatott, mögötte Engelbrecht Azurea és Rataj Szilvia nyerték a kategória érmeit. A legkisebbek aranyérme pedig Illyés-Rataj Álmoshoz került, szintén megérdemelten, de nagyon ügyesen játszott a 2. Béni Bálint és a 3. Horváth Ábel is. Álmi aztán nagyot alkotott a páros kategóriában is, ahol apukájával Botonddal nyertek Vodicska Ferenc és barátja, Erős Norbert ellen, akiknek a győzelmére lehet hogy többen fogadtak volna. A 3. helyet itt az Árgyelán Viktória- Bényi András kettős nyerte a hosszú nap végére kissé elfáradó Krencz Dóra-Pavelka Zoltán párossal szemben - jutott tehát a lányoknak is dicsőség bőven….
Örömmel és csodálattal kell még megemlítenünk a crokinolefüggő-gyanús :) Erős Norbert egyedi, kézi gyártású és festésű tábláját, (mely a képeken is látható és nagyon szép), továbbá a társasjáték délután többi résztvevőjének őszinte érdeklődését és legfőképp a helyi főszervező, Horváth Zoltán lelkesedését, munkáját, ötleteit, ajándékait, mellyel ő is emlékezetessé tette a rendezvényt minden résztvevő számára. A 137 fősre növekedett ranglistát már frissítettük, az április 22-i páros országos bajnokságra pedig várjuk erről a versenyről is az indulókat, mert mindenki nyer, aki játszik!
|
|