FLOORBALL : Európa Kupa selejtező, Bratislava - Erőn felül teljesitett csapatunk! |
Európa Kupa selejtező, Bratislava - Erőn felül teljesitett csapatunk!
2008.08.27. 21:05
A torna első napjan az észt TTÜ SK Team Exel csapata ellen léptünk pályára a pozsonyi testnevelési főiskola csarnokában. Ha a sorsoláskor azt mondja valaki, 3-1 lesz az eredmény azt látatlanban elfogadtuk volna, de most hianyérzetünk van. Akár nyerhettunk is volna.
Azt észt floorball jelenleg a világ elit ligájaban, azaz az A csoportban szerepel, tehát papiron jobb, mint a magyar. Tudjuk, hiszen a VB-n épp ellenük játszottuk a B csoport döntőjet, ahol 8 golos észt győzelem született.
Nem mi voltunk az eselyések tehat a mai meccsen. Ennek ellenére az első helyzetek az észt kapu előtt maradtak ki. Nádor, Tóth, majd Dósa is szerezhetett gólt, de vagy a kapus védett, vagy a lövés volt pontatlan. A piros mezes baltiak csak elvétve jutottak el kapunkig, jol zárt a vedelem. Közben Nádor előtt több lehetőség adódott, de csak nem akart az észt hálóba kerülni a játékszer. Nagy volt az iram, sok lökdösősdéssel a palánk mellett. A birok engedtek a kemény játekot, de az alattomos szabálytalansagot rögtön kiállitással büntették. A 7. percben egy kakaskodas után Vadócz és egy észt került a büntetőpadra. 4-4 ellen játszottunk. Egy észt löves, mely nem tünt veszélyesnek, kiperdült Vigh kapus kezébél és a halónkban kötoött ki. 0-1.
Egy perc múlva emberelőnybe kerültünk, a 4-3 elleni játék nem hozott gólt, de 5 a 4 ellen szépen járattuk a labdát. Kupó a bal szélről, éles szögből kapásból, hatalmas gólt loőtt a hosszú felsőbe.1-1,
Továbbra is remekül küzdöttek a fiúk. Sok helyzetünk volt, de odaát is remek kapus védett. Itt Vigh avatkozott játékba, nem egyszer bravúrral. Közben kapusunk többször is ápolásra szorult, mert ráléptek a térdére. Sajnos cserekapusunk nincs itt, igy Lacinak kellett tovabb védeni.
A 15. percben 4 ARES jatekos vezette a labdat egyetlen eszt veddore, de kimaradt a helyzet. A pirosak lefordultak, Kupo csak buntetot eroen tudta megallitani az ellenfelet.
A jogos buntetot higgadtan ertekesitette az eszt. 1-2.
A masodik jatekreszben is egyenrangu ellenfelei voltunk az eszteknek, bar ekkor tobb helyzet adodott a mi kapunk elott is. Egy artatlan helyzetbol novelte elonyet a Team Exel. Egy gyengen eltalalt melle tarto labdat a kapu mellett allo jatekos terelt Vigh kapujaba. 1-3.
A mieink elott is adodott lehetoseg. Eder a kapu torkabol emelt fole, Nador kapufat lott, majd fonakkal emelt fole, Toth es Dosa pontatlanul celzott.
A harmadik harmadban is nyilt volt a kuzdelem, egyenlithettunk volna, de az igazsaghoz tartozik, hogy a Team Exel is tobbszor allt kozel a golhoz. Vegul ez a jatekresz nem hozott golt, igy elmondhato, hogy tisztesen helytallva, emelt fovel tavozhattunk a csarnokbol.
Talan, ha tobb ilyen eles meccsunk van egy evben, talan, ha Muajhid TAmas velunk lehet...
Ami feletuno volt, hogy a biraskodas koszono viszonyban sem volt a hazaival. Igaz a meccset az egyik legjobb cseh biroparos, a Sikora tertverek vezettek.
ARES Hockey Club-Top Floor - TTU SK Team Exel 1-3
Gol, Kupo - Vadocz
ARES - Vigh Laszlo - Szabo Peter, Kupo Adam, Toth Perer, Vadocz Bence, Nador Krisztian - Mangold Laszlo, Hangai attila, Bajaszgalan Amara, Geri Florian, Dosa Attila - Eder Marton, Mujahid Attila, Ban Krisztian.
|